Hirdetés
Hirdetés

Két beteget ölt meg a nővérke: majd döbbenetes dolgot tett

A 41 éves Heather Pressdee hamarosan bíróság elé áll - többek között - gyilkosság miatt.


Az egykori Pennsylvania államban dolgozó ápolónőt azzal vádolják, hogy megölte két betegét. És mintha ez önmagában nem lenne elég rossz, ezt követpen részvétnyilvánító üzeneteket és virágokat küldött az egyik áldozat családjának. "Szeretetteljes emlékezésül" - állt a kártyán a People magazin beszámolója szerint. Majd: "Hiányozni fog nekünk. Őszinte részvétem a veszteségük miatt". A nő kemény büntetére számíthat.

Pressdee-t tavaly májusban tartóztatták le, miután állítólag halálos inzulininjekciókat adott be két betegnek. Az a gyanú is felmerült, hogy korábban legalább 19 másik emberrel is megpróbálta ugyanezt megtenni. Az áldozatai mind 43 és 104 év közöttiek voltak. A 41 éves nővel szemben már korábban is többször panaszt tettek a kollégái, de hiába. Az egyelőe nem derült ki, hogy tényleg csak két áldozata van a ténykedésének.

Állatorvosi tapasztalat

Hivatkozás másolása

Ami biztos: összesen 17 beteg vesztette életét, akiket ő ápolt. Egyelőre azonban nem mindegyik haláleset írható a számlájára - a nyomozás ugyanakkor még tart. "A Pressdee asszony elleni vádak nyugtalanítóak. Nehéz megérteni, hogyan dönthetett úgy egy nővér, akire rábízták a betegei gondozását, hogy szándékosan és szisztematikusan kárt okoz nekik" - mondta Michelle Henry, ügyész. Az sem derült egyelőre ki, mi volt az indítéka.

A nő korábban egy állatorvosi rendelőben dolgozott, ahol az állatok elaltatását végezte.

Címlapfotó:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés