Amikor elinultunk a két hetes táborba egyetlen lányt sem ismertem, így nagyon izgultam, milyenek lesznek majd és egy picit egyedül éreztem magam nagy feladatokkal szemben.
A kétségeim azonban hamar elszálltak, hiszen megtaláltuk a lányokkal a közös hangot és szuper csapatunk lett. Olyan volt, mintha két hétre, egy teljesen más világba csöppentünk volna: kamerák, emberek mindenütt, állandó pörgés. Én alapvetően szeretem előre megtervezni a dolgokat, biztonságot ad, ha tudom mi vár rám. A versenyben azonban ezt teljesen meg kellett tanulnom elengedni és alkalmazkodni, mert sosem tudtuk előre, hogy aznap mi vár ránk. Minden helyzetben azonnal helyt kellett állni, legyen az egy rögtönzött program vagy feladat.

Imádtam azt az adrenalint amit a verseny adott, a folyamatos izgalmat, pörgést és kihívásokat. Ha tehetném bármikor újra élném ezt a két hetet. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy a családom és a barátaim végig mellettem álltak. Szerencsés vagyok, mert a párom nagyon biztatott, hogy elinduljak ezen a versenyen. Együtt sok célunkat elértük már, de 2024 mindig is egy igazán különleges helyen lesz a szívünkben. Számomra a Miss World, számára pedig a Párizsi Olimpia vált valóra.

Hálás vagyok Zolinak, a mentorunknak, aki mindig segített minket és végig támogatott ezen az úton, valamint Lalinak, a koreografusunknak aki minden próbán jó hangulatot tteremtett. Rengeteg szeretetet és kedves szót kaptam a stáb tagoktól, amit sose fogok elfelejteni. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki a produkciónkon dolgozott, hiszen rengeteg ember több hónapnyi munkája volt benne, hogy mi ott állhattunk azon az estén, köszönöm nektek.
Idén pedig átadtam a koronámat, ami jobban megérintett mint amire számítottam. Eszembe jutott a sok emlék, a kedves ismerős arcok és az energia amit egy ilyen nagyszabású műsor ad. Bár az életem nem vett nagy fordulatot, továbbra is egyetemre járok és tanulok, de úgy érzem sokat fejlődtem ez alatt az időszak alatt. Megtanultam alkalmazkodni, kitartani, kilépni a komfortzónámból, és most már sokkal magabiztosabb vagyok.