Hirdetés

Íme a világ legerősebb útleveleinek rangsora - Magyarország a Top 10-ben

Minden évben elkészül a lista, amelyből kiderül, mely országok útlevelei biztosítják a legnagyobb szabadságot.

A Henley & Partners tanácsadó cég minden évben közzéteszi a rangsorát a világ útleveleivel kapcsolatban. A friss lista első helyén holtversenyben hat ország utazási okmánya végzett 2024-ben: Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Szingapúr és Japán. Ezeknek az országoknak a lakói 194 másik országba léphetnek be vízumkötelezettség nélkül. Érdekes, tavaly Szingapúr még egyedüliként vezette ezt a listát.

Az európai országok útlevelei uralják a listát

Hivatkozás másolása

A második helyen Finnország, Svédország és Dél-Korea osztozik, 193-193 vízum nélkül látogatható országgal. A harmadik helyen pedig ismét négy európai ország áll: Ausztria, Dánia, Írország és Hollandia. Ezen országok lakói 192 országba léphetnek be vízummentesen. Nem meglepő, hogy elsősorban az afrikai és ázsiai országok, valamint válság- és háborús régió állampolgárai utazhatnak nagyobb korlátozások mellett. Az utolsó öt helyezett: Afganisztán (104. hely, 28 olyan ország, ahová vízummentesen lehet utazni), Szíria (103. hely, 29 ország), Irak (102. hely, 31 ország), Pakisztán (101. hely, 34 ország) és Jemen (100. hely, 35 ország) áll.

Egyre nő a vízummentes úticélok száma.
Egyre nő a vízummentes úticélok száma. 123rf.com

"A 19 éves rangsor történetében az általános tendencia a nagyobb utazási szabadság felé mutat, a 2006-os 58-ról 2024-re 111-re majdnem megduplázódott azon úti célok átlagos száma, ahová az utazók vízummentesen utazhatnak" - írja a Henley & Partners az eredménnyel kapcsolatban. Ugyanakkor az is egyértelműen kiderült: a legjobban és legrosszabbul teljesítő országok között nagyobb a szakadék, mint valaha.

Magyarország előkelő helyen - íme a TOP 10:

Hivatkozás másolása
  • 1. hely: Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Szingapúr, Japán - 194 ország
  • 2. hely: Finnország, Svédország, Dél-Korea - 193 ország
  • 3. hely: Ausztria, Dánia, Írország, Hollandia - 192 ország
  • 4. hely: Belgium, Luxemburg, Norvégia, Portugália, Egyesült Királyság - 191 ország
  • 5. hely: Görögország, Málta, Svájc - 190 ország
  • 6. hely: Ausztrália, Cseh Köztársaság, Új-Zéland, lengyelorzság - 189 ország
  • 7. hely: MAGYARORSZÁG, Amerikai Egyesült Államok, Kanada - 188 ország
  • 8. hely: Észtország, Litvánia - 187 ország
  • 9. hely: Lettország, Szlovákia, Szlovénia - 186 ország
  • 10. hely: Izland - 185 ország

Címlapfotó: 123rf.com

Hirdetés
Hirdetés