Katasztrófa a washingtoni Ronald Reagan repülőtéren. 64 emberrel a fedélzetén összeütközött a levegőben az American Airlines repülőgépe és egy Black Hawk katonai helikopter. A túlélők megtalálására kevés a remény.
Az eddigi ismeretek szerint a Sikorsky UH-60 "Black Hawk” katonai helikopter kiképzési repülésen volt, amikor a baleset történt. A helikopter a levegőben ütközött össze egy utasszállító repülőgéppel. A katasztrófa pillanatát videók örökítették meg: a levegőben hatalmas robbanás történt, az égő törmelékek a Potomac folyóba zuhantak. A CNN szerint 64 ember (60 utas, 4 fős személyzet) tartózkodott a lezuhant Bombardier CRJ700 típusú utasszállító repülőgép fedélzetén. Az American Airlines 5342-es járata a kansasi Wichitából érkezett, és a tervek szerint helyi idő szerint este 9 óra körül szállt volna le
Mint a Pentagon azóta megerősítette, a helikopter fedélzetén három ember tartózkodott. Közben egyre több jel utal arra, hogy a helikopter személyzete hagyta figyelmen kívül az utasszállító gépet. Az ügyben vizsgálatot indítottak. A mentési munkálatok közben jelenleg is tartanak. A Ronald Reagan repülőtér működését felfüggesztették. A járatokat a mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő Dulles nemzetközi repülőtérre irányítják át.
Közben Donald Trump, amerikai elnök "szörnyű balesetről” beszélt, és együttérzését fejezte ki az áldozatoknak: "Isten áldja meg a lelküket”. A mentési munkálatokról folyamatosan tájékoztatták. Az NBC News szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azt közölte, hogy nem utal semmi bűncselekményre vagy terrorizmusra.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
- Panoráma Világsztárok és 80-as évek visszatérése a párizsi Chanel-show-n - Fotók Megjöttek a képek.
- Panoráma Váratlan bejelentést tett Neymar - Mi lesz most? Egy meglehetősen boldogtalan kapcsolatnak vetett véget.
- Panoráma Post-covid: riasztó eredményekre jutott egy friss tanulmány Publikálták a lesújtó eredményeket.
- Panoráma Felnézett a hotelszobában a házvezetőnő, majd azonnal riasztotta a rendőrséget - Videó Hidegrázás.