Tokodi Doroti – Merj nagyot álmodni, és ne félj kilógni a sorból

"Merj nagyot álmodni, és ne félj kilógni a sorból!" - Édesapukám mindig ezt mondta nekem gyerekként, és ezt a gondolatmenetet ültetem be a mindennapjaimba is: a jó dolgok a komfortzónán kívül várnak!

Ezzel a mondattal a fejemben lépek ki minden nap a megszokottból. Legyen szó egy új kihívásról, egy váratlan helyzetről, vagy akár egy bátor döntésről, amit a Miss World Hungaryra való jelentkezésemmel hoztam. Mert hiszem, hogy az igazi fejlődés ott kezdődik, ahol már egy kicsit kényelmetlen. 

Ha akár csak egy pillanatra is megfordult a fejedben, hogy jelentkezz a versenyre – ne habozz, tedd meg! Nekem ez a verseny rengeteget adott: élményeket, barátokat, emlékeket, amik örökre velem maradnak. Az a két hét tényleg egy önismereti utazás volt, ahogy drága Zoli is mondta nekünk.  A végén visszanéztem az útra, és egyetlen mondat járt a fejemben:

A verseny óta úgy érzem, teljesen kinyílt a világ számomra. Olyan lehetőségeket kapok, amikről korábban álmodni sem mertem, mindez azért, mert mertem belevágni. Hálás vagyok minden pillanatért, amit ez az út hozott, és minden emberért, akit közben megismerhettem. Egy biztos: ez még csak a kezdet.

A tábor életem egyik – ha nem a – legmeghatározóbb két hete volt. Kőkemény munka volt ez mindannyiunk számára. Nemcsak nekünk, versenyzőknek, hanem a stábtagoknak is, akik nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg. A háttérben ők voltak azok, akik fáradhatatlanul dolgoztak, hogy mi a legjobbat hozhassuk ki magunkból. Ezért örökre hálás leszek nekik. És ha már ki kellene emelnem két embert, akiket (azt hiszem, bátran mondhatom a 16 lány nevében) mindannyian a szívünkbe zártunk: Zoli és Lali.

Elképesztő érzékkel tartották egyensúlyban a szigort és a szórakozást – rengeteget nevettünk velük, még a legfeszítettebb pillanatokban is (vagy a váratlan helyzetekben, például amikor ráejtettem egy hajlakkot a lábujjamra, ami ezt követően meg is zúzódott, de „Dr.” Zoli természetesen ebben is azonnal segített). Boldog vagyok, hogy megismerhettem őket… és remélem, ők is így gondolják. :)

Ha egy dolgot ki kellene emelnem, ami a legnagyobb nehézséget jelentette számomra a tábor alatt, akkor az egyértelműen a családom hiánya volt. Számomra a család egy szent dolog. Olyan közeg, ahol mindig szeretetben nőhettem fel, és ahol mindenki hitt bennem, még akkor is, amikor én magamban épp kevésbé. Bármit megtennék értük. Éppen ezért a meglepetés családi napon különösen megható volt újra látni őket. A többiek csodálkozva kérdezték, hogy hozzám hogyan jöhettek el ennyien, mire én csak mosolyogva feleltem:

De amit a tábor két hétre “elvett”, azt vissza is adta – csodálatos emberek formájában. Olyan kapcsolatok születtek, amikre egyáltalán nem számítottam, és amelyekről tudom: messze túlmutatnak a verseny keretein.

• Bor Janka, akivel bár végül nem tudtuk együtt végigcsinálni ezt az utat, mégis hatalmas támogatóm volt. Egy csupaszív lány, akinek az őszinte jelenléte sokat jelentett nekem.
• Csapó Dorka Kata, akivel először egy picit aggódtunk, hogy hogyan fogunk együtt funkcionálni szobatársakként – de a hét végére már szimbiózisban éltünk. Azóta is szoros barátság köt össze minket, amiért nagyon hálás vagyok.
• És Nemoda Lilla, aki az őszinteségével, a humorával és azzal, hogy egy igazi “anyatigris”, szinte azonnal belopta magát a szívembe.

Végezetül szeretném megosztani veletek, mit jelent számomra a közönségdíj. Ez a díj nem csak rólam szól – hanem rólatok is. Azokról, akik hittek bennem, akik minden lépésemet figyelték, drukkoltak, támogattak, és végig velem voltak ezen az úton. Szívből köszönöm a belém fektetett bizalmat – igyekszem továbbra is méltóképpen viselni az „Ország Kedvence” címet, és meghálálni mindazt, amit tőletek kaptam.