"25 éve őrzök egy titkot" - kezdte a lány a videójában, amiben nyilvánosságra hozta a titkát.
Az amerikai Keely Rayborn a TikTok-oldalán hozta nyilvánosságra a történetét, - mint ahogyan fogalamzott -, úgy gondolta, 25 év után épp itt az ideje hogy megossza. De nem csak a családdal, a világgal is. Bár az autójában forgatott videón jól látható, szégyelli is magát, zavarban is van, s mintha félne is, mit szól majd hozzá a rokonság. Keely már az elején elnézést kér az anyjától azért, amit bő negyed százada tett. De vajon mi gyötri a lelkt azóta is?
Hálószobás gyerekcsíny
Hivatkozás másolásaNos, azon a napon vendégek jártak a lány családjánál, Keely pedig a barátnőivel beosont a szülei szobájába. Ott bukkantak rá a felnőttek óvszereire. Pontosan tudták, mik azok és mire használják a felnőttek, de találtak mást is, és őrült ötletük támadt. "Ott hevert egy tű" - folytatta a lány, majd: "Én és a barátaim pedig egy csomó lyukat szúrtunk a csomagolásokon". Alig fél évvel később az édesanyja meglepő bejelentés tett: terhes.
Az édesanya azt mondta a lányának, fogalma sincs, hogy történhetett ez meg, hiszen elmondása szerint nagyon vigyáztak. Ami viszont örömteli: Keely húga látta a lány videóját és nagyon hálás neki az életéért, a lány szüleinek véleményére pedig máig nem derült fény.
Címlapfotó: TikTok/mama__kee
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni