A temetésre készítette fel a holttestet a temetkezési vállalkozó: nem sokkal később már tárcsázta is a segélyhívót
Egy halottnak hitt nőt éppen időben mentettek meg az élve eltemetéstől.
A 74 éves asszony utoljára az amerikai Nebraska államban élt egy idősek otthonában, ahol hétfő reggel a személyzet halottnak nyilvánította - jelentette be sajtótájékoztatón Lancaster megye rendőrségi szóvivője. Csupán két órával később, amikor a feltételezett holttest már a temetkezési vállalkozónál volt, a rendőrségre szokatlan segélyhívás érkezett!
Egy temetkezési vállalat alkalmazottja éppen a nő mozdulatlan testét tette az asztalra, amikor hirtelen úgy hallotta, hogy lélegzik. Amikor a mentőszolgálat a helyszínre érkezett, azonnal megkezdték az újraélesztést: szájból szájba lélegeztetéssel és mellkaskompresszióval pedig sikerült stabilizálni a nő állapotát.
Nyomozás
Hivatkozás másolásaEzután a nőt kórházba szállították, ahol visszatért az élők sorába. A rendőrség szóvivője hangsúlyozta, hogy bűncselekményre utaló jelek nem merültek fel. Ennek ellenére nyomozást indítottak.
Címlapfotó: 123rf.com
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni