Heidi Grandt elhunyt édesapjától akart végső búcsút venni a temetésén, de amikor a nő a nyitott koporsó elé lépett, alig hitt a szemének. Soha nem látta még a halottat.
„Először azt hittem, megőrültem” - mondta a dán nő a történtekkel kapcsolatban TV Sydnek. A koporsóban fekvő férfinak rövidebb volt a haja, mint az édesapjának, és hiányzott az egyik ujja, mint ahogyan arra a nő nem sokkal később rájött. A kezdeti sokk után Heidi gyorsan rájött, hogy biztosan valami félreértés történt: „Ez nem az apám volt!”. És valóban, miután a gyászoló lány rámutatott a temetkezési vállalkozónak, hogy nyilvánvalóan összekeverték az apja holttestét, kiderült, hogy a kínos tévedés már a kórház hűtőházban megtörtént
A kórház később megerősítette, hogy Hans Grandt holttestét összekeverték egy másik férfiéval, akit ugyanazon a napon temettek volna el, és bocsánatot kértek a dán családtól az „emberi hibáért”. Közben kiderült, az összecsrélt holttestet időközben máshol temették el. Az illetékes lelkész is rémálomról beszélt az elfuserált temetés után: a gyászolók érthető módon nagyon feldúltak voltak, és mindenki sokkot kapott. Heidi Grandt számára különösen keserű volt: édesapját, aki sosem volt vallásos, egy templomban búcsúztatták el.
A férfi búcsúztatóját végül később tartották meg.
Címlapfotó: 123rf.com
Kapcsolódó cikkek
- Panoráma A reptéren tartóztatták le a Netlfix szexi sztárját - Megvan az ítélet Fényűző életet élt. Vajon ebből finanszírozta?
- Panoráma Váratlan bejelentést tett Ariana Grande - összeomlottak a rajongói Tavaly márciusban adta ki hetedik stúdióalbumát, az "Eternal Sunshine”-t.
- Panoráma Ennek a 3 csillagjegynek lesz szerencséje a szerelemben 2025-ben Vajon Te is köztük vagy?
- Panoráma Apja kínos baklövése után: Tiffany Trump most hivatalossá tette a dolgot - Fotó A hír igaz.