Leírni könnyű – de elmondani, hogy valójában mekkora kaland az már sokkal nehezebb. Kicsit olyan ez, mint a Játszma című film: kívülről látod a jeleneteket, de igazán csak az érti, aki maga is átélte már egy évadban.
Gyerekként anyukámmal néztem az élő show-k közvetítéseit. Ő szurkolt, én álmodoztam. Amikor befejeztem a versenyszerű akrobatikus rock and rollt, hatalmas űr keletkezett bennem. A párom biztatására léptem először kisebb szépségversenyek színpadára – majd ezt követően éreztem magam késznek erre a versenyre.
Fun fact: egyszer már jelentkeztem a Magyarország Szépére, de akkor be sem jutottam a döntőbe. Aztán jött egy újabb próbálkozás és végül sokkal messzebbre jutottam. Ez a verseny nemcsak egy címet adott, hanem értékes embereket, élményeket és – leginkább – egy belső utazást. A legfontosabb, amit megtanultam? A jelenben élni.
A táborban sosem tudtuk, milyen feladat vár ránk másnap. Nem volt kapaszkodó, csak a pillanat. Ez kényszerített rá, hogy mindig csak a következő lépésre figyeljek – és ez azóta is ezt próbálom átültetni a mindennapjaimba. Az életem azóta egészen máshol tart. A verseny nyereményutazásán a párom megkérte a kezemet, nyáron összeházasodtunk, és a nászútról pedig nemrég tértünk haza.
A Magyarország Szépe megtanított hinni magamban. Megtanított arra, hogy a kemény munka és alázat mindig kifizetődik. És arra is, hogy nem szabad feladni az álmainkat csak azért, mert az első ajtó becsukódik. Feladtam a főállású munkám, és most a saját vállalkozásomat építem. Már nem félek attól, hogy „kilógok a sorból” – inkább büszkén követem a saját utamat és a belső hangomat.
Hálás vagyok, hogy ennek a közösségnek, a Magyarország Szépe családjának a tagja lehetek. Ez nemcsak egy cím volt az életemben, hanem egy iránytű, amely mindig arra emlékeztet: merj nagyot álmodni, és lépj ki a komfortzónádból!