Egyszerűen hihetetlen: egy nő betört egy ravatalozóba, és ellopott egy koporsót - a holttesttel együtt!
Valamivel több mint két hete eg rémült ember hívta fel a rendőrséget hajnali 3 óra körül, hogy bejelentse, egy holttest fekszik arccal lefelé egy temetkezési vállalat előtt Las Vegasban. A New York Post beszámolója szerint a koporsót néhány méterrel arrébb, a járdán találták meg. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították az elkövetőt, a 47 éves Patricia Sierra volt az. Az eseményekről közzétett videón jól látszik, ahogy belép a raktárhelyiségbe, és a koporsót a bejárati ajtón keresztül kivonszolja, majd többször visszatér, fel-alá járkál az intézetben, majd eltűnik.
Két nappal később a nőt letartóztatták, miután egy valaki felismerte egy szupermarketben. Amikor kihallgatták, azt mondta a rendőröknek, hogy nem akart rossziat senkinek és őszintén bocsánatot kért. Az incidenst a „drogproblémájának” tulajdonította. Egy rendőr nem sokkal később megmutatta neki a térfigyelő kamerák felvételeit, amire azt válaszolta, hogy nem emlékszik semmire, és „elájult, mert hat sört ivott”.
A bíró 11 000 dollár (körülbelül 3,9 millió forint - A szerk.) óvadékot szabott ki. Sierra még mindig őrizetben van, és betöréssel, súlyos lopással és emberi maradványok megrongálásával vádolják.
Címlapfotó: 123rf.com
Kapcsolódó cikkek
- Panoráma Meghalt a pillecukorevő verseny után egy kétgyermekes anya - Fotó Több tucat fehér és rózsaszín pillecukrot evett meg, majd összeesett és meghalt.
- Panoráma "Mindenki fél tőle" - Súlyos vádak Meghan Markle-lel szemben Kitálalt a személyzet a sajtóban.
- Panoráma Gyászol a világ: elhunyt a Karate kölyök sztárja 40 évvel a legendás film bemutatása után.
- Panoráma Azt hitte a vegetáriánus lány, turmixot iszik: amióta tudja az igazságot, rosszul van - Videó Kilenc éve vegetáriánus, és szigorúan betartja a szabályokat - és akkor ez...