Amikor Kanye Westet és feleségét, Bianca Censorit fotózzák a Grammy-gálán jelenlévő fotósok, a nő váratlanul ledobta a ruháit.
Botrányt okozott a Grammy-díjátadón a 47 éves Kanye West és felesége, a 30 éves Bianca Censori: miközben a pár a vörös szőnyegen sétált, a nő váratlanul levette a fekete bundáját, és felfedte meztelen testét. Pedig mielőtt a botrányhős rapper és felesége az esemény vörös szőnyegére lépett, öltözékük harmonikusan összehangoltnak tűnt. Míg Kanye West egy fekete, napszemüvegből, pólóból és alkalmi nadrágból álló szettben jelent meg, addig Bianca Censori egy fekete XXL-es szőrmebundában szaporázta mellette, amit magas sarkú cipővel egészített ki.
Ám amint megérkezett a vörös szőnyegre, Bianca hátat fordított a fotósnak, és ledobta a bundát. Egy ideig háttal állt a fotósoknak, majd meg is fordult.
A vörös szőnyegen való megjelenésük után Westet és Censorit már nem lehetett látni a helyszínen. A Variety szerint mindkettejüket kirúgták az eseményről, mert hivatalosan állítólag meg sem hívták őket. A cikk szerint azonban egy, a szervezőkhöz közel álló forrás cáfolta ezt a pletykát. West egyszerűen „végigsétált a szőnyegen, beült az autójába és távozott” - áll a jelentésben.

A páros fellépése az idei Grammy-n pillanatok alatt bejárta a világot. A vélemények megoszlottak. Sokan azzal vádolják a rappert, hogy szexualizálta feleségét. Míg ő mindig komoly zenészként mutatja magát felöltözve, addig Bianca Censori egyre inkább a testére redukálódik. Ráadásul egyre több rajongó kételkedik abban, hogy Bianca Censori önként viseli azokat a külsőségeket, amelyekben mutatkozik.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot