Dave Grohl a kultikus „Foo Fighters” zenekar frontembereként ismert. Most azonban a magánéletével okoz felhajtást: megcsalta a feleségét és egy lánya született.
Erre a vallomásra biztosan senki nem számított. A legendás Nirvana egykori tagja, a Foo Fighters frontembere, Dave Grohl látszólag nem csak zenészként, a magánéletében is évtizedek óta sikeres. Feleségével, Jordyn Blummal 2003 óta él boldog házasságban, három közös lányuk született: Violet (18), Harper (15) és Ophelia (10). Kedden aztán a népszerű sztár mindenkit meglepett, egy Insta-bejegyzésben tudatta a világgal, negyedszer is apa lett. Bizarr, de a baba anyukája nem a felesége, hanem egy idegen, akivel viszonya volt.

„Nemrég lettem egy másik, házasságomon kívül született kislány apja. Azt tervezem, hogy szerető és támogató szülője leszek" - kezdi a bejegyzésében, amit az 1,4 millió követőjével osztott meg. Arról azonban nem mesélt, meddig tartott ez a bizonyos viszony. Ugyanakkor egyértelművé tette, hogy ragaszkodik a Jordyn Blummal kötött házasságához. „Szeretem a feleségemet és a gyerekeimet, és mindent megteszek, hogy visszanyerjem a bizalmukat és elnyerjem a megbocsátásukat” - folytatta Grohl.

Utoljára július elején látták együtt Dave Grohl-t fa eleségével, Jordyn Blummal a wimbledoni tenisztornán Londonban. Akkor még úgy tűnt, nagyon boldogok. Soan azt gyanítják, akkor a nő még nem tudhatott a kislányról, vagy az érkezéséről. Családja védelme érdekében Grohl most arra kérte rajongóit, hogy „legyenek tekintettel az összes érintett gyermekre". Hogy sikerül-e megmentenie a házasságát, azt nem lehet tudni.
Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció