Milyen lehet látni egy gyereknek így az anyját maga mellett?
A fenti mondattal emlékezett vissza Leni arra a pillanatra, amikor édesanyja, Heidi Klum egy szinte teljesen átlátszó ruhában jelent meg mellette egy párizsi divateseményen. A modell és lánya, Leni Klum együtt vettek részt a Vetements bemutatóján, ahol Heidi egy finom ezüst varrású, meztelenruhát viselt melltartó nélkül, csupán egy tangával, sőt még ezüstszínű fogékszert is villantott. A 21 éves Leni az „On & Off the Catwalk – by Heidi Klum” című műsor előzetesében mesélte el, hogy elsőre megdöbbent a látványon, de nevetve hozzátette: édesanyjától ez egyáltalán nem szokatlan.
A család többi tagja sem lepődött meg különösebben. Heidi fia, Henry szerint édesanyja otthon is hasonlóan merészen öltözködik. A dokumentumfilmben egy olyan jelenet is látható, amikor Heidi ebben a szettben veszi fel Lenit egy fotózás után, aki tréfásan már előre látja a másnapi címlapokat. A modell férje, Tom Kaulitz is megjegyzést tett a feltűnő ruhára. Heidi pedig nevetve azzal magyarázza bevállalós stílusát, hogy gyerekkorában gyakran jártak nudista strandra – amit szerinte Amerikában sokan el sem hisznek neki.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Panoráma Ez a hely szinte ugyanolyan, mint Szantorini – csak üres Kerülnéd a tömeget? Ez lehet a jó választás
-
Panoráma Ez az a szigorú szabály, amit öt éve be kell tartania Sarolta hercegnőnek Kanapé-beszélgetés van helyette
-
Panoráma Ez a világ legészakibb szellemvárosa - Európában található Katasztrófaturisták kedvelt célpontja lett.
-
Panoráma Megcsókolja a babát az apa: Amit a macska ezután tesz, attól hevesebben vernek a szívek Zöldszemű szörny