56 évvel ezelőtt, 1968-ban jelent meg a piacon az apró szelet, amit mindig is dobozba csomagolva árultak.
A "Kinder Schokolade" több mint fél évszázada édesíti meg az emberek életét, ez idő alatt a csomagolásán szereplő kisfiút többször is lecserélték. Legutóbb 2019-ben "távozott" az a kisfiú, akinek az érkezése hatalmas vihart kavart világszerte. "Away with Kevin", azaz "Távozzon Kevin" néven indult kampány, pedig nem is ez volt a neve, hiszen Josh Batesonnak hívták és 2005-től szerepelt az édességen. Azóta igencsak megváltozott.
Jövőre már 20 éve lesz, hogy megjelent róla készült kép a dobozon, az Angliából számazó Josh Bateson az iskola elvégzése után az angliai Loughborough-ban tanult politikát és nemzetközi kapcsolatokat. Azóta már le is diplomázott, de már az egyetemi évei alatt is igyekezett megmutatni, nem szereti az átlagos dolgokat. A luxus iránti vonzalmát képtelen volt, talán nem is akarta elhallgatni. Luxusnyaralások, luxusóra - a jelek szerintJosh számára az élet azóta is édes.
A tanulmányai mellett beindult Josh modellkarrierje is, korábban már a "Frey" nevű brit luxus fehérneműmárka kampányarca is volt, az Instagram-oldlaát pedig azóta is folyamatosan építi. És látszólag és a szerelem is tátalált. A Shannon nevű lánnyal nemrég posztolt először közös képet.
Címlapfotó: 123rf.com
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni