Július elején egy videóval kezdte az Insta-karrierjét, a követőinek a száma azóta is rohamosan nő.
Egy spanyol ügynökségnek dolgozik, nincsenek sztárallűrjei és Barcelona a székhelye. Ennyit már most ki lehet jelenteni arról az Insta-modellről, aki alig 5 hónapja építi a karrirjét a közösségi térben. Szép számban vannak már rajongói is, amit feltehetően a tökéletes alakjának, a profi képeinek és a ritkaság számba menő rózsaszín hajának köszönhet. Aitana Lopez ugyanakkor máris körülbelül 10 ezer eurót, azaz közel 4 millió forintot keres az ügynökségének havonta.
De akkor mi a gond a lánnyal?
Hivatkozás másolásaNos, Aitana nem létezik. A mesterséges inttelingencia alkotta meg, és ezt egy percig sem titkolják a készítői. Az Instagram oldalán a bemutatkozásából is egyértelműen kiderül. A jelek szerint azonban nem mindenki számára. Az őt megalkotó úgynökség közölte, folyamatosan kapja a randi megkereséseket, sőt, már volt egy ismert színész is, aki megkörnyékezte őt ilyen módon. Persze, vannak olyanok is, akik élesen bírálják ezt az "átverést".
Vannak ugyanis, akik szerint ez a fajta tökéletesség más, élő emberek önértékelését is rombolhatja. De az ügynökséget ez hidegen hagyja, máris készül a második a mesterséges intelligencia által létrehozott modelljük, akire hasonló sikerek várnak szerintük.
Címlapfotó: Instagram/fit_aitana
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni