A fogyásával építette fel az internetes karrierjét, a tündrémese tragédiába torkollott.
Éveken át dokumentálta sikeres fogyásának legjelentősebb mozzanatait és fejezeteit, hatalmas sztát lett a közösségi térben a brazil Mila de Jesus. A magánéletében is sikert sikerre halmozott, így néhány hónapja, tavaly szeptemberben fogadott örök hűséget szerelmének, George Kowsziknak. A korábbi kapcsolatából származó négy gyermekével és férjével a Massachusetts állambeli Bostonban építgette az életét. Közel 60 ezer követőjének rendszeresen betekintést engedett az életükbe, most az édesanyja azonban lesújtó hírt közölt: Mila elhunyt.

A családja egy közleményt és egy fekete-fehér fotót tett közzé Mila Instagram-fiókján. "Nagy szomorúsággal jelentjük be szeretett Mila de Jesusunk halálát. Kérjük, tiszteljétek családját és barátait a gyász idején, és engedjétek meg, hogy kifejezzük tiszteletünket Milának, aki nagyon fog hiányozni" - áll a közleményben. A fotó alatt a nő egyik gyermeke is megszólalt. "Én, Anna Clara, ezt a részvétnyilvánító üzenetet küldöm. Nagyon szomorúak vagyunk gyönyörű édesanyánk halála miatt. Köszönjük az imákat és a részvétnyilvánításokat. Kérlek, imádkozzatok továbbra is értünk".

Ezrével érkeznek a részvétnyilvánítások. A halál oka egyelőre nem ismert.
Hivatkozás másolásaCímlapfotó: Instagram/miladejesusoficial