Egy 13 méter hosszú döglött bálnával az orrán futott be egy hajó a New York-i kikötőbe.
A tetemet akkor fedezték fel, amikor az MSC nevű tengerjáró hajó a múlt hétvégén befutott a New York-i Brooklyn kikötőjébe. Az Atlantic Marine Conservation Society (AMCS), a tengeri élőhelyek és állatok védelmével foglalkozó szervezet a Facebookon számolt be a különös leletről, és több képet is megosztott. Sőt, egy helyi lakos is lefilmezte a szokatlan jelenetet, és a felvételt közzétette a közösségi médiában. A boncolás során a 13 méter hosszú tengeri emlősről kiderült, hogy egy felnőtt nőstény tőkebálna. „A tőkebálnákat a kihalás fenyegeti, és általában a partoktól távol eső mélyebb vizekben figyelhetők meg” - közölték az állatvédők.
A bálnák kivételesen gyors úszóknak számítanak, és akár 55 kilométer/órás sebességet is elérhetnek. Az állatok általában a világ tengereiben - de főként az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánban - fordulnak elő. A tudósok számára most az a legfontosabb kérdés, hogy a bálna a hajóval való ütközés következtében pusztult-e el, vagy már előtte is halott volt „Mélységesen elszomorít bennünket minden tengeri élőlény elvesztése” - mondta az MSC hajótársaság szóvivője.
Címlapfotó: YouTube/SantaCruz008
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni