A hétvégén került megrendezésre a Glamour beauty expo, mi is ellátogattunk az eseményre és hoztunk egy kis beszámolót. Az Andrássy úton, a Q Contemporary kiállítótér volt a helyszín, ahol két szinten voltak a standok. A regisztráció után megkaptunk egy hatalmas ezüst táskát, amiben rengeteg szépségápolási termék lapult, majd pedig kezdetét vehette a beauty-barangolás. A bejáratnál, rögtön ez a cuki kis fotó spot fogadta a látogatókat, itt szinte minden csajszi lőtt egy képet.
Majd pedig egy jósnőhöz lehetett a fesztivál keretein belül leülni, viszont itt hatalmas sor volt. Beljebb haladva megismerhettünk egy szuper gyümis ízekben kapható fogkrémet és a pultnál a csajok teljes kiképzést adtak, hogy hogyan kell helyesen fogatmosni.
Majd pedig a nagyobb sminkmárkák, mint a Shiseido és az Estée Lauder pultjánál a lányok segítettek megtalálni a tökéletes alapozó színt a bőrünkhöz. A Mercedes egy kocsit is kiállított a rendezvény helyszín előtt és bent pedig férfi parfümöket tesztelhettünk. A Syoss fodrászcsapata is kint volt és kérhettünk egy frizura stylingot.
A Jimjams pultnál mindent elárultak a problémás bőr kezeléséről és a termékek között is segítettek eligazodni.
A Neutrogena standon rengeteg minta közül választhattunk.
Na ez a karácsonyfa pedig ultra cuki volt! Sajnos a díszeket nem sorsolták ki... Persze az ajándékok között rengeteg Loreal termék lapult.
A Milani márkánál pedig egy szerencsekerék játékkal nyerhettünk sminkelést, vagy termékeket.
A kiállítás nagy buli volt és rengeteg infóval gazdagodtunk, ami a szépségápolást illeti. Szuper volt, hogy ennyi márka termékeit tesztelhettük. Nagyjából két óra alatt jártuk körbe az egészet.
Kapcsolódó cikkek
-
Body & Mind Kim Kardashian kínos esése az Oscar-partin: Bokorba zuhant a reality sztár A 2026-os Oscar-gála utáni exkluzív Vanity Fair Oscar Party idén sem maradt emlékezetes pillanatok nélkül, de nem feltétlenül úgy alakult, ahogy Kim Kardashian tervezte.
-
Body & Mind Színészek, akik meglepően fiatalok voltak ikonikus szerepeik idején A filmek világában gyakran előfordul, hogy egy-egy színész annyira hitelesen alakít egy karaktert, hogy eszünkbe sem jut, valójában milyen fiatal volt a forgatás idején.
-
Body & Mind Jesse Metcalfe elárulta, miért rúgták ki a Született feleségekből Jesse Metcalfe nemrég őszintén beszélt arról, hogyan és miért távozott a Született feleségek című ikonikus sorozatból és kiderült, hogy a döntés mögött meglepően egyszerű ok állt.
-
Body & Mind 6 jel, hogy szorong a párod A szorongás napjaink egyik leggyakoribb mentális kihívása, amely nemcsak az egyént, hanem a párkapcsolatot is befolyásolhatja. Sokszor előfordul, hogy valaki maga sem tudja pontosan megfogalmazni, mi történik vele, a környezete viszont észreveszi a változásokat a viselkedésében.