Aleksandar Vučić, szerb elnök a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza a kétéves kislány tragikus halála után.
Alig két hete a szerbiai Bor településen tűnt el az alig kétéves kislány, amíg az édesanyja beszaladt a házukba. Danka az utcán játszott, ekkor veszett nyoma. Napokig keresték, sőt, az Interpol is körözni kezdte, mint ahogyan több országban is megosztották a hatóságok a kislány fényképét. Néhány órán át azt hitte a világ, a nyomára bukkantak, hiszen Bécsben két nő társaságában látni vélték őt. Képek is készültek róluk, de kiderült, összekeverték egy másik gyermekkel. Aztán néhány napja a szerb elnök jelentette be a tragikus hírt: Danka halott.
Újabb tragédia
Hivatkozás másolásaMint kiderült, két férfi gázolta halálra őt, majd kocsiba rakták a holttestet, amit később egy szeméttelepen próbáltak meg elrejteni.Csütörtkön tartóztatták le őket, beismerték a tettüket. Szombaton aztán az egyik elkövető két rokonát is letartóztatták, egyikük, egy 40 éves férfi azonban tegnap este elhunyt az előzetesben. Az orvos szerint természetes halált halt, de elrendelték a boncolását.
Aleksandar Vučić mindenesetre a halálbüntetés visszaállítását fogja javasolni az új kormánynak, amint az a tavaly decemberi parlamenti választások után megalakul - idézte az elnököt szombat este a Beta sajtóügynökség. Már egy évvel ezelőtt is a halálbüntetés visszaállítása mellett kampányolt, amikor Belgrádban és Mladenovacban két mészárlásban 19 embert öltek meg. Szerbiában 2002-ben törölték el ezt a büntetést.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
-
Panoráma A kávét, vagy a tejet öntsd előbb a csészébe? Ez az apró hiba is elronthatja az élményt Te jól csinálod vajon?
-
Panoráma Miért csípnek meg gyakran a lábadon a szúnyogok - és mit tehetsz ellene? Élet
-
Panoráma Telihold 2026. május 31-én: Három csillagjegy most radikális átalakuláson megy keresztül Kék Hold
-
Panoráma Ha ezt a 2 mondatot mondod a rendelésnél, nagyobb gombóc fagyit kapsz Próbáltad már? Meg fogsz lepődni