A szépségműtéteknek az a célja, hogy az ember szebb legyen utána. Gyakran előfordul azonban, hogy ez épp ellenkezőleg sül el. Ezek a sztárok is így látják már, ami a sajátjukat illeti.
Ma már lasszóval is nehéz lenne olyan hírességet találni, akinek nem volt valamilyen szépítészeti beavatkozása az élete során. Bizony, a többségük már átesett mellműtéten, zsírleszíváson, ajakbefecskendezésen vagy legalább egy botoxkezelésen. A szépségért meg kell szenvedni - tartja a mondás, és bizony, egy-egy ilyen operáció fájdalmakkal is jár, ami a gyógyulást illeti. A helyzet azonban rosszabb, ha a végeredményt látva kezdődik csak az a bizonyos szenvedés. Ma már szép számmal akadnak Hollywood-i híresésgek, akik beismerték: eszük ágában nem lenne plasztikáztatni, ha ma kellene dönteniük erről. A BpK most összeszedte, kik ezek.
Linda Evangelista
A 90-es évek egyik leghíresebb szupermodellje hosszú évekre eltűnt nyilvánosság elől, aztán néhány éve nyilvánosságra hozta, hogy egy sebészeti beavatkozás után eltorzult az arca és a teste. A People-nak adott interjújában a “tartósan deformált" és a “brutálisan eltorzult" kifejezéseket használta magára. Kiderült: az arcán és testén lévő felesleges zsírt akarták egy úgynevezett hidegkezeléssel eltávolítani, de hónapokkal később a fájdalmas és kemény dudorok nőttek a kezelt területeken. Az állán, a combján, a hasán és a karjain is. Azóta megpróbál együtt élni ezzel.
Courteney Cox
A Jóbarátok sztárja is beszélt már párszor arról nyilvánosan, hogy megbánta, hogy plasztikai műtéten esett át. Azt mondta, bztox-szal és más anyagokkal szerette volna lelassítani az öregedését. “Nem vettem észre, hogy nagyon furcsán néztem ki az injekciókkal és más dolgokkal az arcomon, amit most már soha nem tennék meg" - mondta a The Sunday Times-nak. Szerencséjére egy része azóta felszívódott, ami nem azt meg eltávolíttatta.
Victoria Beckham
Posh Spice, azaz Victoria Beckham is kés alá feküdt - és már bánja. Az ex-Spice 2017-ben a brit Vogue-nak írt levelet a fiatalkori önmagának, a mellplasztikáját is megemlítette. "Ne csináltasd meg a melleidet. Ennyi éven át tagadásban voltam - hülyeség. A bizonytalanság jele. Csak ünnepeld azt, amid van" - írta határozottan.
Katie Price
Katie Price nem emlékszik, hány mellnagyobbításon esett át és negyedévente fotózzák le paparazzia, ahogy bekötött orral, felvarrt arccal távozik a klinikákról. Most a jelek szerint belátta, ez tévút. "Megjártam a poklot, borzalmas volt. Istenem, úgy nézek ki, mint egy szörny egy horrorfilmből" - mondta a The Sunnak. Majd hozzátette: "Csak a régi Katie-t akarom visszakapni!".
Gisele Bündchen
Még egy olyan álomnő, mint Gisele Bündchen is bekerülhet egy ilyen összeállításba. A modell a gyermeke születése után csináltatta meg a cicijét. "Nagyon sebezhetőnek éreztem magam, mert sportolhatok és egészségesen táplálkozhatok, de nem tudok változtatni azon, hogy mindkét gyermekemnek jobban tetszett a bal mellem, mint a jobb. Csak azt akartam, hogy újra szimmetrikusan nézzenek ki, és hogy az emberek ne tegyenek többé megjegyzéseket rájuk" - mondta a People-nak. Sajnos a műtét nem sikerült: a topmodell utána annyira kényelmetlenül érezte magát a változás miatt, hogy csak bő ruhákat hordott.
Kapcsolódó cikkek
- Címlapsztori Elolvad a hó Kim Kardashian szőrbikinijétől - Mindene kiesik belőle - Fotó Ismét róla beszél a fél világ.
- Címlapsztori Drámai stílusváltás: Cate Blanchett már nem így néz ki - Fotó A színésznő védjegye a platinaszőke frizura - most úgy tűnik, ez már a múlté!
- Címlapsztori A rajongók szúrták ki: Justin Bieber rejtett üzenete Selena Gomeznek Hat év telt el a szakításuk óta, de még mindig róluk beszél a város.
- Címlapsztori 44 éves lett: Christina Aguilera fiatalabnak tűnik, mint valaha - Fotó Így változott meg 25 év alatt.