Néhány hete az egykori gyereksztárt, Benji Gregoryt élettelenül találták meg autójában egy bankfiók parkolójában az amerikai Arizona államban.
Az „Alf” című tévésorozat (1986-1990) sztárjának barátai akkor azt feltételezték, hogy elaludt az autójában, és hőguta miatt halt meg. Benji Gregory mellett ott feküdt a kutyája, Hans is. Mint ahogyan arról a TMZ most beszámol, a halottkém mostanra megállapította a halál konkrét okát. A Maricopa megyei halottkémi hivatal szerint az egykori gyereksztár halálának oka a májzsugor és a nagy hőségnek való kitettség kombinációja volt. A vizsgálat a máj hosszú távú károsodás okozta hegesedését mutatta ki. Az nem derült ki, hogy pontosan mi okozta a májzsugorodást
Benji Gregory a közösségi oldalán többször tett utalást arra, hogy 2009 óta szedi a Suboxone nevű gyógyszert. Ezt elsősorban kábítószerfüggők számára írják fel, gyakori mellékhatásként pedig az alváshiányt említik. Gregory 2021-ben posztolt egy fotót a csomagról az Instagramon, azt írva: „Hálás vagyok ezért a gyógyszerért. Szó szerint megmentette az életemet körülbelül 12 évvel ezelőtt. Azóta is szedem. Megszüntette az elvonási tüneteket és megszüntette az összes sóvárgást. Újra stabilitást adott az életemnek”.
Gregory barátai úgy vélték, hogy halála napján a bankba hajtott csekkeket befizetni, majd elaludt az autójában. Álmában a halála előtt álló férfi hőgutát kaphatott. A meteorológiai szolgálat szerint aznap 42 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - ez túl sok volt a testének. Benji Gregory az Alf 101 epizódjában játszotta Brian Tanner szerepét. Később hátat fordított a színészetnek, hogy az Egyesült Államok haditengerészeténél szolgáljon. Két év szolgálat után végül 2005-ben egészségügyi okok miatt szerelt le.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Késsel fenyegették a börtönben Sean "Diddy" Combst Botrány
-
Címlapsztori Elárulta tökéletes bikinialakjának a titkát Liz Hurley - Fotók 60 évesen 30 évet tagadhatna le.
-
Címlapsztori Kemény kritikákat kap Kristen Bell a házassági évfordulós bejegyzése miatt Szerintetek jogosan?
-
Címlapsztori Meglepő fotó: Anna Kournikova gyermekeivel és kismama pocakjával pózol - Fotó Itt a szezon