Egy alapítványi oldalon posztolták a hírt, gyűjtenek a színésznő kezeléseire.
Súlyos betegséggel küzd Tompos Kátya. Ez derült ki a Fábián Juli Emlékalapítvány friss bejegyzéséből, amely egyben arra is magyarázat, miért tűnt el a színésznő két éve a színpadokról és a kamerák elől. "Bizonyára sokatoknak feltűnt, hogy Tompos Kátya két éve nem látható színházakban, koncerttermekben és eltűnt a média látómezejéből is. Ennek oka egy daganatos betegség - a „világot jelentő deszkákat” már csak egy-egy felolvasó est erejéig látogathatta, amíg pillanatnyi állapota ezt megengedte" - olvasható a bejegyzésben.
Az alapítvány Facebook-posztjából az is kiderült: "Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenved, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem elérhető. Külföldi gyógykezelésének jelenlegi fázisai az állam által nem finanszírozottak, az eddig felmerült költségek már felemésztették Kátya anyagi kereteit, tartalékait, valamint a barátai által korábban összegyűjtött összeget". A színésznő küzdelméből eddig kizárták a nyilvánosságot, ám most az emberek segítségére szorulnak.
Gyűjtés
Hivatkozás másolásaKétféle módon lehet segíteni a nagybeteg színésznőnek. Egyrészt: "Szeretünk Kátya" címen jótékonysági gálát szerveznek május 25-én a Szegedi Nemzeti Színházban, aminek a bevételét a színésznő gyógykezelésére fordítják. És az alapítvány számlaszámára is várják az adományokat.
Kedvezményezett neve: Fábián Juli Emlékalapítvány
Kedvezményezett számlaszáma: 16200151-18543755-00000000
A megjegyzés vagy közlemény rovatba írd be Tompos Kátya nevét!
Kapcsolódó cikkek
- Címlapsztori 70 éves lett Udo Brinkmann - Így néz ki ma A klinika szexi dokija Két éve nősült meg.
- Címlapsztori Emlékszel Austin Powersre? Ma tuti nem ismernél rá - Fotók Igencsak megőszült.
- Címlapsztori Vörös szőnyeg: kamerák előtt esett egymásnak Richard Gere és a gyönyörű szerelme - Fotók Le sem tudja venni a kezét róla.
- Címlapsztori Elveszettnek tűnt Meghan Markle a vörös szőnyegen - Ezt mondja a szakértő Meghan hercegné ismert erős jelenlétéről és magabiztos megjelenéséről. De...