A zenekar két tagja adta el a londoni lakását, amiből kiadót alapítottak, majd megcsinálták az első lemezüket.
Ezt követően alakult meg az új csapat, ami már 5 főből állt, és 1989-ben adták ki az első lemezüket, ami Amerikában is ismert lett. Ekkor már a U2, és Queen Latifah is dolgozott velük - nekik mixeket készítettek. Majd 1992-ben jött az újabb album, ami már nekik is világhírnevet hozott. Négy sláger volt a lemezen, díjak sorát söpörték be, és megállás nélkül járták körbe ezt követően a világot. A Connected című album és többek közt a címadó dal azóta is világhírű, számos reklámban és filmben ma is felcsendül. Na, tudod, kik ők? És ki ez a férfi?
![Nick Hallam már 64 éves lesz idén.](https://storage.googleapis.com/bpkurir/kepernyofoto-2024-02-04-19-27-03.inbox800x800.png)
Hát persze! A Stereo MC's és Nick Hallam. A Connected című dal ma is gyakran felcsendül a tévében és rádiókban, azaz a modernkori zenetörténelem szerves része lett. A sikeres albumot azonban nem követte hasonlóan sikeres, bár azóa is rendszeresen próbálkoztak. Ugyanakkor máig vannak bulijaik, bár a banda dobosa alig másfél éve hunyt el.
Címlapfotó: Instagram/stereomcmusic