A 80-as évek aktmodellje és ünnepelt énekesnője ismét a címlapokon.
Az 57 éves Samantha Fox egy repülőn randalírozott, ezért most a bíróságon volt jelenése Londonban. Az énekesnő egy ártatlannak tűnő fehér blúzban és fekete blézerben vett részt a meghallgatáson, miután a légitársaság beperelte őt a fedélzeten történt kirohanása miatt. Fox 2023. december 3-án okozott káoszt okozott a British Airways London Heathrow repülőtérről Münchenbe tartó járatán. Vitába keveredett egy másik utassal, és annyira elszabadult a pokol, hogy a felszállásra készülő járatot törölték. A volt playmate-et letartóztatták, és az éjszakát a repülőtér fogdájában töltötte.
A fedélzeten tartózkodó többi utasnak is le kellett szállnia, és egy szállodában szállásolták el őket. Az útjukat így csak másnap tudták folytatni Münchenbe.
Hivatkozás másolásaAmikor Samantha Fox feleségével, Linda Olsennel megjelent a bíróságon, a Daily Mail beszámolója szerint megbánást tanúsított. Részleges beismerő vallomásában elmondta, hogy részeg volt. Kirohanásának oka egy vitája volt a feleségével, Lindával. Majd a letartóztatásakor egy rendőrtisztet is hangosan szidalmazott. Azt azonban tagadta, hogy bántalmazta volna a feleségét, ebben ártatlannak vallotta magát. Az ügy szeptember 2-án folytatódik.
![Samantha Fox és Linda Olsen csak nemrég házasodtak össze.](https://storage.googleapis.com/bpkurir/profimedia-0828277068.inbox800x800.jpg)
Az énekesnő a The Sunnak most azt mondta, hogy "mélységesen sajnálja, hogy a szóban forgó járaton fennakadások voltak". Az is kiderült, hogy nehéz időszak közepén történt mindez: néhány hónappal korábban szívrohamban hunyt el az énekesnő húga, Vanessa, akivel nagyon közel álltak egymáshoz. Ő mentette meg Samantha életét, amikor az alkholista apja gyerekkorában megtámadta.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot