Egy gyermekmúzeumban tett látogatása során a jordániai Ránija királyné egy babakék szettben tündökölt. De ennek meg is volt az ára.
Míg Magyarországon mára is ónos eső, havas eső és hó miatt figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, Jordániában már látszólag ott a tavasz a levegőben. A 18 Celsius-fok körüli hőmérséklettel ez nem meglepő. Az egyre erősebben sütő nap könnyedséget és örömöt ébreszt. Ez tükröződik abban a megjelenésben is, amelyet a jordániai Ránija királyné mutatott be a napokban. Az akabai Zaha Kulturális Központ megnyitóján a királynő egy babakék összeállításban jelent meg, amely nemcsak lenyűgözően nézett ki, de a pénztárcáját is megterhelte a maga módján.
Jégkirálynő
Hivatkozás másolásaA legfiatalabb "alattvalók" között való megjelenéséhez Ránija az ausztrál luxusmárka, a Zimmermann szoknyáját és blúzát választotta. Mind a felső, mind az alsó rész lágy babakék. Vagyis inkább "Jégvihar", ahogy hivatalosan nevezik. 550 euróba kerül a blúz, 595 euróba a szoknya, azaz 1145-ba került összesen, azaz 430 ezer forintot kellett fizetni érte. És akkor még nem is beszéltünk a kiegészítőkről, mint például az Apple Watch, a magas sarkú cipő, az öv és a napszemüveg, amelyek szintén csak növelték a szett árát.
„A boldog gyerekek látványa feldobja a napomat.”
Hivatkozás másolásaA minőség természetesen magáért beszél. Csakúgy, mint a romantikus szabás, amely Ránija jordániai királynőnek mindig tökéletesen áll. A blúz ujjai romantikus külsőt kölcsönöznek neki. A hozzá illő szoknya tökéletes egyensúlyt teremt a kifinomult és a laza között. Röviden: tökéletes megjelenés a kulturális központ legfiatalabb látogatóival való találkozóhoz. „A boldog gyerekek látványa feldobja a napomat” – foglalta össze látogatását Ránija királynő az Instagramon.
„A szívek és az emberség királynője” – olvasható a bejegyzés alatti számos elismerő hozzászólás egyike.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Kitálalt a rokon: Katalin hercegné nagyon penge az ivós játékokban Ki gondolta volna?
-
Címlapsztori Megrázó vallomás: 16 évesen esett teherbe egy bántalmazó kapcsolatban a népszerű színésznő „Egy szörnyű, bántalmazó, borzalmas kapcsolatban voltam”
-
Címlapsztori Súlyos betegségéről vallott Cindy Crawford - Tíz éve kapta a diagnózist Sokan aggódnak a szupermodellért
-
Címlapsztori Semmi nem bíz a képzeletre: Jennifer Lopez meztelenruhájáról beszél mindenki Kiszivárgott vörös szőnyeges fotók