Decemberben életveszélyes betegséget diagnosztizáltak a Netflix fiatal sztárjánál.
Hetekig csend volt, most a 32 éves színésznő saját maga hozta nyilvánosságra, miért vonult vissza a nyilvánosság elől. Az Emily Párizsban és a Beef című Netflix-sorozatokból ismert Ashley Park a Maldív-szigeteken nyaralt barátjával, Paul Formannal, amikor a mandulagyulladása szepszissé fajult. Ez a vérmérgezés több szervet is érintett, és Park szerint "elviselhetetlen fájdalmat" okozott. A színésznő intenzív osztályra került, a jobb felszereltség miatt egy dubaji klinikára szállították át.

Haboztam megosztani a történteket, mert még mindig a felépülés fázisában vagyok.
- közölte a színésznő a 3 millió rajongójával most. De hozzátette: "A legrosszabbat magam mögött hagytam." Azaz az életveszélyen mostanra már túl van. De nem volt biztos, hogy ez ilyen szerencsésen alakul. "Hálás vagyok, hogy az egészségi állapotom a kezdeti állításokkal ellentétben javult" - magyarázta. És ebben nagy szerepe lehet a barátjának is, aki a vallomása szeirnt emberfeletti módon harcolt érte és az életéért.

"Megnyugtattad a félelmeimet, és végigvittél a mentőautókon, három külföldi kórházon, egy héten át az intenzív osztályon, ijesztő sürgősségi osztályokon, számtalan vizsgálaton, teszteken és injekciókon, gyötrelmes fájdalmakon és annyi zavarodottságon, miközben egyedül voltunk a világ másik felén. Messze azoktól, akiket ismerünk" - írta szerelme kapcsán. De hálát adott az egészségügyi dolgozóknak is.
Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció