Szűk családja és szerettei körében kísérték utolsó útjára a Jobarátok sztárját, akinek az álma - hiába remélte, - nem teljesült.
Még mindig nem tért magához a világ a sokkból és ben csak a Jübarátok című sorozat rajongói: október 28-án 54 éves korában elhunyt Matthew Perry. A színészre az otthonának jakuzzijában találtak rá, az életét már nem lehetett megmenteni. Halálának pontos okát egyelőre még vizsgálják, így csak hetekkel, hónapokkal később derülhet ki. Ami biztos, az első vérvizsgálat eredménye szerint a halála előtt nem fogyasztott drogot.
A színészt szűk körben kísérték utolsó útjára, az egykori Jóbarátok mind ott voltak:
Hivatkozás másolásaA Jóbarátok Chandler Bingjétől sokan és megható sorokkal búcsúztak eddig is, Los Angeles-i búcsúztatóján pedig a szülein kívül ott voltak az egykori Jóbarátok Jennifer Aniston, Courtnex Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc és David Schwimmer is. Ugyanakkor ők öten sem tehettek volna semmit azért, hogy teljesüljön Matthew Perry utolsó nagy kívánsága, amiről egy interjúban beszélt.
Szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint valakire, aki jól élt, jól szeretett, kereső volt. És a legfőbb dolga az volt, hogy segíteni akart az embereken. Ez az , amit szeretnék.
Matthew Perry ebben az interjőban beszét arról is, úgy érzi, az a legjobb benne, hogy ha bárki odamegy hozzá, hogy segítséget kérjen az alkoholproblémái miatt, kivétel nélkül mindenkinek azt tudja mondani, tud segíteni. "Ha meghalok, nem szeretném, hogy a Jóbarátok szó legyen az első, amit megemlítenek. Azt szeretném, ha ezt említenék meg először. És a hátralévő életemet annak fogom szentelni, hogy ezt bebizonyítsam" - mondta alig egy éve, az önéletrajzi könyve kapcsán adott interjújában.
Nos, ez az álom beteljesületlen maradt. De a függőséggel szembeni harcára épp úgy emlékezünk majd, mint Chandler Bingre.
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Hivatalos: Így erősítette meg Lewis Hamilton, hogy szerelmes Kim Kardashianba Galamb
-
Címlapsztori Oscar 2026 – Három momentum és személy, aki történelmet írt Ezeket kvízműsorokban kérdezik majd.
-
Címlapsztori Aggódik a világ: Demi Moore csont és bőr Vajon mi történhetett?
-
Címlapsztori Drámai bejelentés Doja Cat-től - "Évek óta terápiára járok" Megdöbbent a világ