Hivatalos: érkezik a baba a Hollywood-i sztárpárhoz.
Husza éveiben többször is a világ legszexibb élő férfijává választották, most egy újabb jelentős korszak kezdődik az életében. A hónapok óta tartó pletykák után végre hivatalos lett: a 31 éves Suki Waterhouse és a 37 éves Robert Pattinson szülők lesznek. A két színész öt éve alkot egy párt és ez lesz az első közös gyremekük. A brit színész-énekesnő ráadásul különös módon, egy mexikóvárosi fellépésén jelentette be a hírt. Így kamerák is rögzítették:
Suki egy rózsaszín csillogó ruhát viselt a Corona Capital fesztiválon, amikor a színpadon állva azt mondta: "Úgy döntöttem, hogy ma valami extra csillogó ruhát veszek fel, mert úgy gondoltam, hogy az talán eltereli a figyelmet valami másról" - mondta, majd a kerekedő kismama pocakjára mutatott. "Nem vagyok benne biztos, hogy működni fog" - tette hozzá viccesen. A PageSixnek megerősítették a baba érkezésének a hírét, azt egyelőre azonban nem lehet tudni, kisifút, vagy kislányt hord-e a szíve alatt.
Ami még biztos: nők milliói gyászolnak most: Az Alkonyat szívtiprója ismét elköteleződött, egy életre a jelek szerint.
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Megható üzenetet küldött a demenciával küzdő Bruce Willisnek a felesége „Arra teremtettek, hogy szeressem”
-
Címlapsztori Miley Cyrus kipakolt: Kihasználták őt a szülei a hírnév és a pénz érdekében? Megdöbbentő állítások
-
Címlapsztori Évek óta sláger a 30 éve írt dala: ma senki nem ismeri fel ezt az 50 éves nőt Te tudod, ki ő?
-
Címlapsztori Plasztika nélkül: Anne Hathaway felfedte zseniális (és ingyenes) arcfeszesítési trükkjét Ezt nem fogod elhinni!