Jesse Metcalfe nemrég őszintén beszélt arról, hogyan és miért távozott a Született feleségek című ikonikus sorozatból és kiderült, hogy a döntés mögött meglepően egyszerű ok állt.
A színész a „Not Skinny But Not Fat” podcast vendégeként idézte fel a történteket. Elmondása szerint a produkció vezetői már az első évad után közölték vele, hogy nem maradhat állandó szereplő a sorozatban. Ennek oka pedig az volt, hogy a történet középpontjában a „háziasszonyok” álltak nem pedig a mellékszereplők, mint például az általa alakított kertész karakter.
Metcalfe a sorozatban John Rowlandet játszotta, aki egy fiatal kertész volt, és viszonyba keveredett Eva Longoria karakterével. Bár a szerep hatalmas népszerűséget hozott neki, a történetszál az első évad végére lezárult, ami szintén hozzájárult a távozásához.
A színész hangsúlyozta, hogy nem maradt benne rossz érzés a döntés miatt. Sőt, karrierje szempontjából kifejezetten jól jött a váltás: közvetlenül a sorozat után megkapta főszerepét a John Tucker Must Die című filmben, ami tovább növelte ismertségét.
Érdekesség, hogy bár Metcalfe nem maradt állandó szereplő, később több alkalommal is visszatért vendégszereplőként a sorozatba.
A történet jól mutatja, hogy Hollywoodban egy sikeres szerep sem feltétlenül jelent hosszú távú biztosítékot, ugyanakkor egy váratlan távozás akár új lehetőségek kapuját is megnyithatja.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
A teljes podcast itt tekinthető meg:
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Body & Mind PDRN skincare: mi ez a hype, mit csinál a bőrrel, és hogyan használd? Az utóbbi 1–2 évben a PDRN az egyik legfelkapottabb skincare összetevő lett, főleg a K-beauty és az esztétikai kezelések világából átszivárogva.
-
Body & Mind Alfa generáció – egy új világ, új nyelvvel Alfa szótár – így beszélnek ők! Ők azok, akik már nem emlékeznek internet nélküli világra, nem használják a technológiát – benne élnek. Az Alfa generáció (2010 után születettek) egészen más ritmusban működik.
-
Body & Mind Készülj fel a nyárra belülről: a legfontosabb vitaminok A megfelelő vitaminok segítenek abban, hogy jobban bírd a meleget, ellenállóbb legyél, és a bőröd is egészséges maradjon a napsütésben.
-
Body & Mind Új generáció a reflektorfényben – a Roommates meghódítja a Netflixet