A Blikk információi szerint megszületett Iszak Eszter és Gyurta Dániel első gyermeke.
"Anyai ágon a dédnagymamáig visszamenőleg mindenki Eszter a családban, és ezt a tradíciót én is követni fogom" – ígérte a lap híre szerint korábban Iszak Eszti, ám úgy tudják, hogy mégsem ez lett a kislány neve: a legifjabb Gyurta nem az édesanyja keresztnevét kapta, hanem a Mirabellát, amelynek jelentése csodálatraméltó. Eszti alig két hete búcsúzott el a képernyőtől, azóta nem nagyon posztolt a közösségi oldalain. Ugyanakkor emlékeztetnek, az újdonsült apuka rövidesen a párizsi olimpiára utazik, így a másorvezetőnek egyedül kell majd babáznia ezekben a napokban.

A pár négy éve szeretett egymásba, két éve egy szabolcs-szatmár-bereg vármegyei kúrián keltek egybe, idén februárban pedig az is kiderült, rövidesen szülők lesznek. "Kevesen tudják rólam, de nagyon családcentrikus vagyok, imádom a gyerekeket! Mindenképpen szeretnék majd egyszer családot" – nyilatkozta korábban Iszak Eszti.
Sok boldogságot és egészséget!
Címlapfotó: Profimedia/RedDot