Hirdetés
Hirdetés

Horváth Alexandra: "Szeretem a határaimat feszegetni"

A 2024-es évnek rengeteget köszönhetek, többek között a Magyarország Szépe II. Udvarhölgye címet is.

Ha visszagondolok a versenyre rengeteg érzés kavarog bennem, de leginkább, amit ki tudnék emelni, az a hála. Hálás vagyok, amiért olyan sok csodálatos embert ismerhettem meg. A tábor során többször kerültünk olyan szituációba, ami kimozgatott minket a komfortzónánkból, viszont véleményem szerint ez egy nagyon hasznos dolog, ha az ember fejlődni szeretne. Személy szerint én még szeretem is a határaimat feszegetni.

Személy szerint én még szeretem is a határaimat feszegetni.
Személy szerint én még szeretem is a határaimat feszegetni. BpKurír

A tábor alatt egy nehezebb pillanatot tudnék kiemelni, mikor első nap lezajlott a sportverseny és megsérült a bal bokám, így kérdéses volt, hogy tudom-e folytatni a versenyt, de egy dolgot tudtam, hogy maradni szeretnék.

Ezen felül szép emlékeim vannak. Mély beszélgetések, nevetések, egymás segítése. A versenyre magabiztosan jelentkeztem, mert rendben voltam/vagyok önmagammal. Tudtam, hogy nem más véleménye határoz meg. Szerencsére a környezetemben sokan támogattak végig.

A versenyre magabiztosan jelentkeztem, mert rendben voltam/vagyok önmagammal.
A versenyre magabiztosan jelentkeztem, mert rendben voltam/vagyok önmagammal. BpKurír

A mindennapjaim nem változtak sokat a verseny óta, alapvetően munkával telnek. A főállásom mellett néhány hónapja pilates oktatóként is tevékenykedem, aminek nagyon sokat köszönhetek, mert sok-sok csodálatos lélekkel találkozom nap, mint nap. A sport számomra, nem “csak” a test edzéséről szól, hanem a testi- lelki egyensúly megteremtéséről is.  A munka és a sport mellett igyekszem minél több időt tölteni a szeretteimmel.

A mindennapjaim nem változtak sokat a verseny óta, alapvetően munkával telnek.
A mindennapjaim nem változtak sokat a verseny óta, alapvetően munkával telnek. BpKurír
Címlapfotó: BpKurír
Hivatkozás másolása
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés