Késelés következtében meghalt az amerikai tévésztár, Eduardo Xol. Egy férfi jelenleg őrizetben van.
A sztár 2024. szeptember 20-án, pénteken halt meg a Palm Springsben szeptember 10-én történt késelés során szerzett sérülések következtében. A tragédiáról a Riverside megyei seriff hivatala hozta nyilvánosságra. A Palm Springs-i rendőrség szóvivője a People-nek elmondta, hogy a hatóságok egy lakásban találták meg Eduardo Xolt, több késszúrással végeztek vele. A tévésztárt azonnal a Desert Regional Medical Centre-be szállították, ahol pár nappal később meghalt. Sajtóhírek szerint a 34 éves Richard Joseph Gonzales hozható összefüggésbe Xol halálával. Állítólag letartóztatták és gyilkossággal vádolják, miután bejelentést tett a rendőrségen a késelésről - számol be a People.
A nyomozás során megállapították, hogy Gonzales ott volt a bűncselekmény helyszínén. Jelenleg őrizetben is van Riverside megyében. A sztár családja összetört a tragikus veszteség miatt. Közölték: „Tudjuk, hogy kedvessége nagyon sok ember életét megérintette. Azt kérjük, hogy ezt a kedvességet most viszonozzák, és tartsák tiszteletben a magánéletünket, amíg feldolgozzuk a gyászunkat. Virágok helyett azt kérjük, hogy Eduardo nevében az amerikai Lupus Alapítványnak adományozzanak, hiszen életének oly nagy részét mások szolgálatában töltötte” - írják.
Címlapfotó: 123rf.com
Kapcsolódó cikkek
- Címlapsztori 70 éves lett Udo Brinkmann - Így néz ki ma A klinika szexi dokija Két éve nősült meg.
- Címlapsztori Emlékszel Austin Powersre? Ma tuti nem ismernél rá - Fotók Igencsak megőszült.
- Címlapsztori Vörös szőnyeg: kamerák előtt esett egymásnak Richard Gere és a gyönyörű szerelme - Fotók Le sem tudja venni a kezét róla.
- Címlapsztori Elveszettnek tűnt Meghan Markle a vörös szőnyegen - Ezt mondja a szakértő Meghan hercegné ismert erős jelenlétéről és magabiztos megjelenéséről. De...