Több dal is nagy sláger lett az 1989-ben megjelent albumáról.
Címlapsztárunk Manchesterben született 1966-ban, majd még gyerekkorában kétszer is költöztek a szüleivel és testéreivel. Korábbi interjúiból kiderült, hogy Diana Ross, a The Supremes, Marvin Gay és Barry White volt rá igen nagy hatással, és mindezek egyvelegéből alkotta meg magát és stílusát. 14 évesen már tehetségkutatót nyert, majd egy iskolatársával adott ki kislemezt, ami felkerült a toplistákra. Azonnal szerződést kapott, 1989-ben pedig megjelent a lemeze, rajta az All around the World című dal. Nos, tudod már ki ő? Hát persze: Lisa Stansfield.
A Wiki bejegyzése szerint az énekesnő 1987-ben ment hozzá Augusto Grassi, olasz tervezőhöz, akivel egy tunéziai nyaralás során ismerkedett meg. A pár az olaszországi Zagarolóba költözött, de házasságuk csak négy hónapig tartott. Stansfield visszatért Angliába, majd bő tíz évvel később, 1998-ban mondta ki a boldogító igent Ian Devaney-nek. Az esküvőt egy New Yorki parkban tartották, csak Lisa szülei és a férfi anyja volt rajta jelen. Lisa máig aktív, de összesen csak 8 lemeze jelent meg.
Címlapfotó: Instagram/lisajstansfield
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Karácsony Katalin hercegnőéknél - Egy kívánsága nem teljesül György hercegnek Ez az oka
-
Címlapsztori Szokatlan hagyomány Meghan számára: Archie és Lilibet apjuk különleges karácsonyi szabályát követik Karácsonyi menetrend
-
Címlapsztori Megszületett Anna Kournikova és Enrique Iglesias negyedik gyermeke Váratlan bejelentés
-
Címlapsztori Családi viszály Beckhaméknél: itt a következő árulkodó jel Ez azért már elég kemény és nyilvános.