Hétfő este New Yorkban letartóztatták az 54 éves P. Diddy-t, eredeti nevén Sean Combs-t egy szövetségi nyomozás részeként, amely emberkereskedelem vádjával folyik - közölte ügyvédje, Marc Agnifilo.
Egyelőre nem világos, hogy milyen szerepe lehetett az énekes-producernek az ügyben. A New York Post szerint Diddy teljes mértékben együttműködő volt, és önként érkezett New Yorkba a vádemelést megelőzően. Ügyvédje, Agnifilo nyilatkozatában azt mondta: „Csalódottak vagyunk az amerikai ügyész döntése miatt, hogy folytatja a szerintünk indokolatlan büntetőeljárást Combs úr ellen”. Sean „Diddy” Combs „zenei ikon, self-made vállalkozó, szerető családapa és bizonyított filantróp, aki az elmúlt 30 évben birodalmat épített, imádta gyermekeit és a fekete közösség fejlődéséért küzdött” - folytatta a jogi képviselő úgy, mintha már érvelnie kellene az ártatlansága mellett.
Agnifilo így folytatta: „Nem tökéletes ember, de nem is bűnöző. Elismerésre méltó, hogy Combs úr következetesen együttműködő volt a nyomozással, és a múlt héten önként New Yorkba költözött a vádemelésre való tekintettel. Kérem, tartsák vissza magukat az ítélkezésben, amíg nem ismerik az összes tényt. Ezek egy ártatlan ember tettei, akinek nincs takargatnivalója, és alig várja, hogy tisztázza magát a bíróság előtt.” A Diddy elleni nyomozás március végén látott napvilágot, amikor a Nemzetbiztonsági Nyomozóiroda tisztviselői egyszerre adtak ki házkutatási parancsot és razziáztak a Los Angeles-i és miami kúriáiban.
Tavaly novemberben egy volt pártfogoltja és egykori barátnője, Cassie Ventura volt az első, aki szexuális visszaélés miatt beperelték Diddyt. Később újabb nők állították, hogy szexre kényszerítette őket. Cassie a perben azzal vádolta volt barátját, hogy éveken át bántalmazta, például megverte és megerőszakolta. Diddy állítólag emellett emberkereskedelemben is részt vett, mivel többször is követelte tőle, hogy vegyen részt kényszerített szexuális aktusokban.
Májusban a CNN hírcsatorna tett közzé egy szállodában készült felvételt, amelyen Diddy megüti Cassie-t, a földre dobja, maga után vonszolja és megrúgja.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
- Címlapsztori Elolvad a hó Kim Kardashian szőrbikinijétől - Mindene kiesik belőle - Fotó Ismét róla beszél a fél világ.
- Címlapsztori Drámai stílusváltás: Cate Blanchett már nem így néz ki - Fotó A színésznő védjegye a platinaszőke frizura - most úgy tűnik, ez már a múlté!
- Címlapsztori A rajongók szúrták ki: Justin Bieber rejtett üzenete Selena Gomeznek Hat év telt el a szakításuk óta, de még mindig róluk beszél a város.
- Címlapsztori 44 éves lett: Christina Aguilera fiatalabnak tűnik, mint valaha - Fotó Így változott meg 25 év alatt.