Angelina Jolie ismét őszintén és bátran vállalta fel azt, amiről sok nő még mindig nehezen beszél.
A világhírű színésznő egy nyilvános megjelenés során először mutatta meg a melleltávolító műtétei után maradt hegeit, amelyek egykor életmentő döntéseinek nyomai láthatóak. Jolie évekkel ezelőtt genetikai vizsgálatok alapján tudta meg, hogy rendkívül magas a mell- és petefészekrák kialakulásának kockázata nála, ezért megelőző műtétek mellett döntött.
A színésznő nemcsak a beavatkozásokról beszélt nyíltan korábban, hanem most a testi következményeket is felvállalta a Time magazinnak, ezzel sokak számára erőt és példát mutatva. Megjelenése tudatos üzenet: a hegek nem szégyellnivalók, hanem a túlélés és az önmagunkért hozott nehéz döntések jelei. Jolie hangsúlyozta, hogy a női test értékét nem a tökéletesség, hanem az erő és a történetek adják.
Etalon
Hivatkozás másolásaA rajongók és szakértők szerint a színésznő gesztusa különösen fontos, mert segít lebontani a betegségekhez és a testváltozásokhoz kapcsolódó tabukat. Sok nő érezhette úgy, hogy nincs egyedül a félelmeivel és a bizonytalanságával. Angelina Jolie újra bebizonyította: a valódi szépség az őszinteségben és a bátorságban rejlik.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Kitálalt a rokon: Katalin hercegné nagyon penge az ivós játékokban Ki gondolta volna?
-
Címlapsztori Megrázó vallomás: 16 évesen esett teherbe egy bántalmazó kapcsolatban a népszerű színésznő „Egy szörnyű, bántalmazó, borzalmas kapcsolatban voltam”
-
Címlapsztori Súlyos betegségéről vallott Cindy Crawford - Tíz éve kapta a diagnózist Sokan aggódnak a szupermodellért
-
Címlapsztori Semmi nem bíz a képzeletre: Jennifer Lopez meztelenruhájáról beszél mindenki Kiszivárgott vörös szőnyeges fotók