Hirdetés

Őrült összeg: ennyit keresett idén David Beckham

Tíz éve fejezte be az aktív futballkarrierjét, és bár addig is busásan megfizették, azóta keres csak igazán jól.

David Beckham cégei, a David Beckham Ventures Limited és a Seven Global LLP tavaly 83,67 millió eurónak, azaz 32 milliárd forintnak megfelelő forgalmat bonyolított le. A bevallásából az is kiderült, hogy 37,57 millió eurós, azaz 14, 4 milliárd forintos nyereséget ért el. Ez 35 százalékkal többet, mint 2021-ben. A siker titka több filmes alktoás is, többek között természetesen a Netflix-en bemutatott Beckham-sorozat.

David és Victoria hatalmas vagyonra tettek szert közösen az elmúlt évtizedekben.
David és Victoria hatalmas vagyonra tettek szert közösen az elmúlt évtizedekben. Instagram/davidbeckham

Emellett a korábbi angol kapitány továbbra is az egyik legkeresettebb reklámarc a világon. "Csak az olyan márkákkal való együttműködésével, mint a Maserati, a Nespresso és az Adidas, Beckham cége 11,64 millió eurót (körülvelül 4,5 milliárd forint - A szerk.) keresett, és 9,91 millió eurós (körlbelül 3,8 milliárdos - A szerk.) nyereséget ért el" - írja a Bild.de. Azt is hozzáteszik: felesége, az ex-Spice Girl számára nem voltak ilyen sikeresek a dolgok.

A Beckham-család minden tagja sikerre van ítélve.
A Beckham-család minden tagja sikerre van ítélve. Instagram/davidbeckham

A 49 éves Victoria Beckham divatmárkája 67,76 millió eurós, azaz közel 26 milliárdof forgalmat bonyolított le. Végül azonban 1,04 millió eurós, azaz 400 milliós veszteséget termelt. De aggodalomra nincs ok: a Beckham házaspár vagyonát több mint 500 millió euróra, azaz 200 milliárd forintra becsülik.

Címlapfotó: Instagram/davidbeckham

Hirdetés
Hirdetés