Ki merem jelenteni, hogy életem egyik legmeghatározóbb éve volt, amikor indultam a versenyen.
2024 rengeteg újdonságot hozott számomra. Egyre több modell munkám lett, végeztem az iskolával, ami miatt alapvetően vidékről Budapestre költöztem és bele vágtam a Miss World Hungary-be. Visszagondolva, semmit nem csinálnék máshogy, minden úgy történt ahogy történnie kellett. Egy percig nem szomorkodtam, hogy nem voltam benne a TOP3-ban, ugyanis az út ami a döntőhöz vezetett és a jellemfejlődésem, amit abban az időszakban elkezdtem felér nekem egy koronával. Sok szép emléket és értékes kapcsolatot köszönhetek a versenynek.
Jelenleg gyógyszertári asszisztensként dolgozok egy remek csapatban, mellette pedig változatlanul építem a modell karrieremet. Az, hogy minden hetem változatos, de mégis rendszerezett jelenti nekem a boldogságot. Az pedig, hogy egyre több ember és cég szavaz nekem bizalmat és vágunk bele a közös munkába egyszerűen fenomenális érzés. Kifejezetten szeretem a minél különlegesebb és extrémebb fotózásokat, nemrégiben egy daruba másztam fel egy izgalmas fotózás miatt.
Korábban már említettem több helyen, de a sport mindig is fontos szerepet játszott az életemben. Jelenleg edzőterembe járok és futok, hiszek a sokak által ismert mondásban, miszerint: “Ép testben, ép lélek!” Ez mellett figyelek a táplálkozásra és a mentális egészségemre is, az utóbbiban az olvasás, a minőségi "én idő" és a pihenés nagy segítség.
Célom az életben, hogy azt mindig ilyen energikusan és vidáman éljem. Nem mindenkinek adatik meg az egészség és ennyi jó lehetőség, ezeket ki kell használni. Akik elgondolkodnak ezen vagy hasonló versenyen, csak biztatni tudom őket, ugyanis rengeteg élménnyel és tapasztalattal fognak távozni, amit később befektetésként tudnak kezelni az életükben. “A legjobb projekt, amin valaha is dolgozni fogsz, az te magad vagy.”
Címlapfotó: BpKurír
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Queens Blog Horváth Alexandra: "Szeretem a határaimat feszegetni" Queens Blog
-
Queens Blog Geiger Zsani - "Ez az érzés mindent megér" Queens Blog
-
Queens Blog Ambrus Niki: "Amint ezt felismertem, valami megváltozott bennem – elkezdtem igazán önmagam lenni" Queens Blog
-
Queens Blog Novák Zafír – „Minden lépés formál, és minden tapasztalat ajándék” Queens Blog