Egyszerűen képtelen leszokni a drogokról. A 48 éves Elijah Blue Allman, a poplegenda Cher fia kórházba került a kaliforniai Joshua Tree-ben, miután szombat reggel túladagolta magát. Erről a TMZ hírportál számolt be.
Elijah állítólag még mindig kórházban van, és „a lehető legjobb ellátást kapja” - mondta egy forrás vasárnap „Szerencsésnek mondható, hogy túlélte” - tette hozzá. Egyelőre nem világos, hogy milyen tablettákat szedett be.
Cher jelenleg állítólag „mindent megtesz, hogy megkapja a szükséges segítséget”. Elijah édesapja a legendás rocksztár, Gregg Allman volt, akivel Cher 1975 és 1979 között volt házas. Ő 2017 májusában, 69 éves korában halt meg májrák szövődményeiben.
Többször a halál szélén
Hivatkozás másolásaElijah gyerekkorában kábítószerrel küzdött. Az Entertainment Tonightnak 2014-ben elmondta, hogy 11 éves korában kezdett el drogozni. „Csak el akartam menekülni a múltamban történt dolgok elől, és akkor az ember az ilyen típusú drogokhoz, vagyis a heroinhoz és az ópiátokhoz fordul” - mondta. "A heroin úgymond megmentett engem. Ha akkoriban nem lett volna, nem tudom, mit csináltam volna" - tette hozzá Elijah. Ugyanakkor azt sem hallgatta el: néhány alkalommal a halál szélére is került.
2023-ban Cher kérvényezte, hogy ő legyen a fia gyámja, mivel Elijah „súlyos mentális egészségügyi problémák és kábítószerrel való visszaélés” miatt nem volt képes „saját pénzügyeit kezelni”. A gyámságot azonban nem kapta meg. „Minden Elijah számára folyósított pénzt azonnal drogokra költötte, így Elijahnak nem maradt vagyona, hogy gondoskodjon magáról, és az élete veszélyben van” - áll a bírósági dokumentumokban. Cher azt is állította, hogy Elijah felesége, Marieangela King rossz hatással van a fiára, és aktívan dolgozik a fiú segítésére tett erőfeszítései ellen. King a maga részéről azzal vádolta meg Cher-t, hogy négy férfit bérelt fel, hogy rabolják el Elijah-t, és vigyék egy rehabilitációs intézetbe. Cher tagadta King emberrablási vádjait.
Marieangela King áprilisban adta be a válókeresetet Elijah-tól, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A különválás dátumaként 2025. március 31-ét adta meg.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot