Ez a pillanat valami egészen különleges volt - nem csak a Bradley Cooper-rajongóknak, a szupermodell, Gigi Hadidnak is!
A kaliforniai Napa városában megrendezett BottleRock fesztiválon hirtelen két sztár énekelt egy színpadon: a hollywoodi színész Bradley Cooper és a Pearl Jam frontembere, Eddie Vedder. A Csillag születik című 2018-ban bemutatott film egyik dalát, a "Maybe It's Time"-ot adták elő együtt. Ami igazán különlegessé tette ezt az alkalmat, hogy az előadást élőben nézhette végig Bradley új szerelme, Gigi Hadid is. A szupermodell ugyanis a közönség soraiban ült
Hadid és Cooper állítólag 2023 októbere óta járnak. Kapcsolatukat hivatalosan még nem erősítették meg, de számtalanszo rlátták már őket együtt: kézenfogva, csókolózva, de Taylor Swift koncertjén is. Most pedig a BottleRock fesztiválon. Gigi a közönség soraiból nézte végig szerelmét, majd állítólag együtt is vacsoráztak. A színész főzött a szpermodellnek. Milyen romantikus.
A fesztivál ételszínpadán Bradley ugyanis finom sajtos szendvicseket varázsolt a fesztiválozóknak - és persze egyet álmai nőjének, Giginek is, aki jóízűen falatozott szerelme alkotásából.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Ez a bombázó a Real Madrid sztárjának párja: kockás hasától megvadul a világ Power couple
-
Címlapsztori A megcsalás és felbontott eljegyzés után: visszafogadta az énekesnő a focistát Ebből baj lesz!
-
Címlapsztori 35 évesen hunyt el a Nagy Ő sztárja Gyászolnak a rajongók
-
Címlapsztori Katalin hercegné máig tartja Fülöp herceg különös szabályát Szigorú protokolll szerint élnek, ez a szabály Erzsébet öröksége