Szomorú hír Hollywoodból: hosszú küzdelem után elhunyt Shannen Doherty, a Bűbájos boszorkányok és a Beverly Hills 90210 sztárja.
Az 53 éves színésznő rákbetegségben hunyt el. Évek óta küzdött a betegséggel, többször is úgy tűnt, legyőzte, aztán rendre nyilvánosságra hozta azt is, hogy kiújult. Az utóbbi hónapokban már nem titkolta, a negyedik stádiumban van, így pontosan tudta, nincs esélye a túlélésre. Alig két hete még a podcastjéből osztott meg egy részletet, amiben arról beszélt, rövidesen újabb kemoterápia vár majd rá. Majd most vasárnap jött a lesújtó hír: "Nehéz szívvel erősítem meg Shannen Doherty színésznő halálhírét" - közölte a színésznő szóvivője, Leslie Sloane a People magazinnal.
Sloane azt nyilatkozta, hogy Doherty július 13-án, szombaton "elvesztette a rákkal vívott csatáját", miután "hosszú évekig küzdött a betegséggel." (...) "Az odaadó lányt, nővért, nagynénit és barátot szerettei és kutyája, Bowie vette körül. A család magánéletet kér, hogy békében gyászolhassanak" - folytatódott a közleménye. Miután Doherty mellrákja 2017-ben két hosszú év után visszahúzódott, 2020-ban jött az újabb sokkoló diagnózis. Ugyanezen év szeptemberének végén jelentették be, hogy a betegség gyógyíthatatlan.
Gyászol a világ
Hivatkozás másolásaÉlete utolsó hónapjaib is megmutatta küzdelme minden egyes momentumát, és megpróbálta sokak figyelmét felhívni a mellrákra. Színésznőként leginkább a Beverly Hills, 90210 és a Bűbájos boszorkák című kultikus sorozatokban nyújtott szerepeiről volt ismert. Bár a világ számított rá, a színésznő halálhíre mindenkit sokkolt.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Kitálalt a rokon: Katalin hercegné nagyon penge az ivós játékokban Ki gondolta volna?
-
Címlapsztori Megrázó vallomás: 16 évesen esett teherbe egy bántalmazó kapcsolatban a népszerű színésznő „Egy szörnyű, bántalmazó, borzalmas kapcsolatban voltam”
-
Címlapsztori Súlyos betegségéről vallott Cindy Crawford - Tíz éve kapta a diagnózist Sokan aggódnak a szupermodellért
-
Címlapsztori Semmi nem bíz a képzeletre: Jennifer Lopez meztelenruhájáról beszél mindenki Kiszivárgott vörös szőnyeges fotók