A gyermekeiért aggódik a leginkább Nicole Eggert.
A színésznő 1992-ben a Baywatch című kultikus amerikai sorozat harmadik évadában okozott nagy feltűnést. Summer Quinn szerepében húzta magára a piros fürdőruhát, és lenyűgözte vele a világot. Mindezt úgy, hogy egyébként nem érezte jól magát a bőrében, sőt, kifejezetten a sorozat kedvéért nagyobbíttatta meg a melleit. Bár az 52 éves színésznő azóta megbékélt a múltjával, az év elején szomorú hírt közölt: 2023 decemberében mellrákot diagnosztizáltak nála.
A tévésztár a People magazinnak mesélt élete legnehezebb időszakáról, és arról, mennyire aggódik lányaiért, a 12 éves Keeganért és a 25 éves Dilynért. Ugyanakkor azt is világossá tette, fél a haláltól és attól, hogy egyedül maradnak a gyerekei. "Nincs családom, nincs semmim" - mondta az 52 éves sztár, majd hozzátette: túl szeretne ezen jutni, és le kell győznie a kór. Ugyanakkor magát is hibáztatja a történtekért.
"Szívesen pofon vágnám magam" - mondja Nicole, az ok: bosszantja, hogy nem vizsgáltatta meg rendszeresen a melleit. Ugyanakkor a mellimplantátumait is hibáztatja, mert megnehezítették az orvosk dolgát, hogy észrevegyék a rendellenességeket. Eggert azt a pillanatot is felidézte, amikor elmondta a lányainak a diagnózist. Különösen Keegan arcán látszott jól "a borzalom". "Azonnal rájöttem, hogy nem adhatom fel. Szüksége van rám - mindennél jobban" - mondta az egyedülálló anyuka.
Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció
Kapcsolódó cikkek
-
Címlapsztori Miley Cyrus kipakolt: Kihasználták őt a szülei a hírnév és a pénz érdekében? Megdöbbentő állítások
-
Címlapsztori Évek óta sláger a 30 éve írt dala: ma senki nem ismeri fel ezt az 50 éves nőt Te tudod, ki ő?
-
Címlapsztori Plasztika nélkül: Anne Hathaway felfedte zseniális (és ingyenes) arcfeszesítési trükkjét Ezt nem fogod elhinni!
-
Címlapsztori Hivatalos: Így erősítette meg Lewis Hamilton, hogy szerelmes Kim Kardashianba Galamb