Hirdetés
Hirdetés

A japán Baba Vanga jóslata miatt: minden járatot töröl a légitársaság Japánba

A kínai Hong Kong Airlines légitársaság július és augusztus hónapokra törölte a Japánba induló járatait. Ennek oka egy a japán Baba Vangaként emlegetett nő jóslata.

A jóslatok sokszor lenyűgözőek, és mindig is vonzották az embereket, különösen akkor, amikor bebizonyosodott, igazak. Nostradamus óta az egyik leggyakoribban idézett próféta a közel három évtizede elhunyt bolgár vak asszony, Baba Vanga. Hozzá hasonlítják rendre azt a japán nőt, aki korábban már előre látta Diana hercegnő és Freddie Mercury halálát, de a kobe-i földrengést és a koronavírus-járvényt is. Ryo Tatsuki 1991-ben megjelent "A jövő, amit láttam" című könyvében írt ezekről.

2021-ben jelent meg a mangájának új kiadása. Ebben ír arról, hogy Japánt 2025 júliusában súlyos földrengés sújtja majd. A japán Baba Vanga még egy fix dátumot is megnevez. Július 5-én szakadék nyílik a tengerfenék alatt Japán és a Fülöp-szigetek között. Ez a 2011-es japán rengésnél háromszor nagyobb hullámokat fog a partra küldeni. Ennek köszönhetően Hng Kongban szinte már nincs is ember, aki Japánba szeretne repülni. A kereslet olyan mértékben zuhant, hogy a Hong Kong Airlines-nak most rövid határidővel törölnie kellett a dél-japán Kagosimába és Kumamotóba irányuló júliusi és augusztusi járatokat.

A légitársaság 2024 tavaszán négy év szünet után indította újra a járatokat Kagosimába. Ezek olyan népszerűek voltak a hongkongiak körében, hogy 2024 decemberében a heti járatok számát háromról négyre emelték.

Címlapfotó: 123rf.com

Hivatkozás másolása
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés