Hirdetés
Hirdetés

Több mint egymilliárdot kapott Schwarzenegger 32 másodpercért

A Forbes szerint a stájerországi Arnie egyike azon kevés színésznek, aki milliárdos vagyont szerzett.


Hollywoodi legenda. Csak a Terminátor világszerte 1,84 milliárd dollárt, azaz mai árfolyamon közel 680 milliárd forintot hozott a moziknak. De Arnold Schwarzenegger nem csak mások kasszáját, a sajátját is teletömte évtizedes karrierje során. A Forbes szerint a self-made man már milliárdos, és a saját története tényleg lehetne egy kasszasiker forgatókönyve is. 

Schwarzenegger segy zegény családban nőtt fel egy osztrák faluban. Testépítőként kezdte építeni magát, majd Amerikában is berobbant. Négyszer koronázták meg Mr. Universumnak, majd a világ egyik legnépszerűbb akcióhősévé vált, később Kalifornia lkormányzója lett. Közel 50 filmjével összesen mintegy 5,5 milliárd dollár bevételt hozott a mozik kasszáinál. Így ügyesen megkérte az árát annak is, ha a reklámozók vele doloztak volna.

Schwarzi milliárd dolláros vagyona állítólag a következőképpen oszlik meg: 500 millió dollár, azaz 181 milliárd forint származik a filmjeiből. De milliókat keresett reklámokból is. Állítólag például a Bud Light nevű sörmárka arcaként a 32 másodperces reklámért 3 millió dollár, azaz 1, 2 milliárd forint ütötte a markát. A befektetéseivel is jól keres, ugyanakkor rengeteget adományoz és más hírességekkel együtt régóta kampányol a klímaváltozás ellen.

Címapfotó: Profimedia/RedDot

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés