Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit hagyott az Amazon-futár az ajtó előtt - Fotók
Kentucky-i anya sokkot kapott, miután meglátta, mit rendelt a 8 éves fia az interneten.
Egy Kentucky állambeli nő kellemetlen meglepetésben részesült, amikor dobozok halmát találta a háza előtt, tele nyalókákkal. A váratlan szállítmányt kisfia rendelte, miközben az anyja telefonján játszott. 70 ezer Dum-Dum nyalóka érkezett az Amazontól. Az anyja, Holly LaFavers az elmondása szerint próbálta megállítani 8 éves fia, Liam rendelését, mielőtt a nyalókák megérkeztek volna – de már túl késő volt. A cég addigra már 22 kartonnyi nyalókát kiszállított a házukhoz. „Azt mondta, hogy vidámparkot akar rendezni, és a Dum-Dumokat díjaknak szánta a barátainak,” mesélte LaFavers. „Barátságos akart lenni, kedves a barátaival.

A meglepetés csak fokozódott, amikor gyorsan ellenőrizte a bankszámláját: az összeg körülbelül 4000 dollár, azaz több mint 1 millió 420 ezer forint volt. „Amikor megláttam a végösszeget, majdnem elájultam,” mondta LaFavers.
Ezután kiderült, hogy a rendelésből még nyolc karton hiányzik – ezeknek a sorsáról semmit nem tudott. Később a postán derült ki, ezeket visszaküldték a feladónak. Ezt követően egy hosszas egyeztetés kezdődött az Amazonnal, aminek eredményeképpen a cég ígéretet tett, visszakapja a pénzét. Addigra viszont már sokan felajánlották, hogy vesznek egy-egy dobozzal tőle, hogy így segítsenek rajta.
LaFavers végül elárulta, hogy átállította a telefonján a beállításokat, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen meglepetésszerű rendelés otthon.
Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció
Forrás: HuffingtonPost