Halálos beteg A Grace klinika sármos sztárja.
Eric Dane, aki leginkább A Grace klinika című sorozatban nyújtott szerepéről ismert, egy exkluzív interjúban elárulta, hogy amiotrófiás laterálszklerózist, azaz ALS-t diagnosztizáltak nála. Et a betegséget ma már jól ismeri a magyar közvélemény, hiszen Karsai Dániel alkotmányjogász története mindenkihez eljutott az elmúlt két évben. Eric megrázó gondolatokat osztott meg. „Hálás vagyok, hogy szerető családom mellettem van ebben az új fejezetben” - mondta a People-nek. „Arra kérem önöket, hogy adjanak nekem és a családomnak magánéletet ez idő alatt” - tette hozzá.
A lesújtó diagnózis ellenére a színész azt tervezi, hogy folytatja a munkát, és jövő héten visszatér az HBO Eufória című sorozatának harmadik évadának forgatására. Ott Dane a Jacobs-t, a családfőt alakítja. Ismertebb szerepe azonban egyértelműen Dr. Mark Sloan, a „Grace klinikában. Az amerikai színész 2006 és 2012 között hat évadon keresztül szerepelt a kórházi sorozatban. Az ALS, más néven Lou Gehrig-szindróma egy ritka degeneratív betegség, amely progresszív izombénuláshoz vezet.
Gyógyíthatatlan
Hivatkozás másolásaAz ALS-betegek fokozatosan elveszítik a járás, az evés és a beszéd képességét. Az önálló légzés is egyre nehezebbé válik, mivel az ALS az agyban és a gerincben lévő idegsejteket érinti, amelyek az izommozgásért felelősek. A szindróma nem gyógyítható, és a betegek átlagosan három-öt évig élnek a diagnózis felállítása után, bár vannak olyan esetek is, amikor a betegek évtizedekig éltek. Az ALS-t korábban diagnosztizálták Stephen Hawking (†76) asztrofizikusnál és Aaron Lazar (48) amerikai színésznél is.
Címlapfotó: Profimedia/RedDot