10 jelölést kapott az idei, 97. Oscar-gálán a jelentős részében Magyarországon forgatott és számtalan magyar vonatkozással bíró film, A brutalista. A díjkiosztó március 2-án lesz.
Egyébként magyar jelöltnek is szurkolhatunk majd a 3 és fél órás amerikai-brit-magyar filmdráma kapcsán, Jancsó Dávidot, mint legjobb vágót jelölték.
A brutalista filmet Brady Corbet rendezte, főszereplője Tóth László (Adrian Brody), egy magyar zsidó építész, aki Holocaust túlélőként a második világháborút követően Amerikába menekül, hogy újjáépítse életét feleségével, Tóth Erzsébettel (Felicity Jones).
A főszerepet alakító Adrian Brody maga is magyar származású. A színész édesapját Tóth Lászlónak, édesanyját pedig Tóth Erzsébetnek hívják, pont mint a filmben szereplő házaspárt. A megfelelő akcentus megformálásához a nagyszüleiről őrzött emlékei adták az egyik iránymutatást.
Adrian Brody azt nyilatkozta, hogy a dédapja vándorol ki Magyarországról Kanadába, azonban egy évet követően többet nem hallott róla családja. Később Brody édesanyja és nagyszülei magyar menekültként jutottak ki az Egyesült Államokba, így a színésznek szoros kötelékei vannak mind a magyar származásával, mind az újrakezdés nehézségeinek kapcsán.
A filmet a történet magyarországi gyökereiből következően nagyrészt Budapesten forgatták, ami sokban hozzájárult a produkció hitelességéhez. A produkcióban több magyar munkatárs és színész is részt vett: Szőke Abigél, Borgula András, Orbán Levente, Mészöly Anna, Hermányi Mariann, Deutsch Péter, Páll Zsolt, Linka Péter, Puskás Dávid, Winkler Laurent, Fátyol Hermina, Sztarenki Dóra.
A brutalista 10 kategóriában kapott Oscar-jelölést:
Legjobb film
Legjobb férfi főszereplő – Adrien Brody
Legjobb férfi mellékszereplő – Guy Pearce
Legjobb női mellékszereplő – Felicity Jones
Legjobb rendező – Brady Corbet
Legjobb vágás – Jancsó Dávid
Legjobb operatőri munka
Legjobb eredeti filmzene
Legjobb eredeti forgatókönyv
Legjobb díszlet
Címlapfotó: Profimedia/RedDot
Hivatkozás másolásaKapcsolódó cikkek
-
Élet & Stílus Johnny Depp hamarosan visszatér a vászonra Egy Dickens-adaptáció – különösen karácsonyi témájú – már önmagában is magas elvárásokat hoz: a közönség nosztalgiára vágyik, és a művészi kivitelezés sem fakultatív. Ráadásul Depp neve miatt a média, kritikusok és rajongók is extra figyelemmel kísérik majd a projektet.
-
Élet & Stílus A legjobb filmek őszi bekuckózáshoz Ahogy lehullanak a levelek, és a levegőben megjelenik a fahéj és a sült alma illata, nincs is jobb program, mint bekuckózni egy meleg takaró alá, egy bögre forró csokival – és megnézni egy igazán hangulatos filmet. Összegyűjtöttük a legjobb őszi kedvenceket, amelyek között mindenki megtalálja a saját szezonális boldogságát.
-
Élet & Stílus A Louvre-rablás mémjei: a műkincslopásból közösségi média kabaré lett Október 19-én, amikor négy tolvaj néhány perc alatt végrehajtotta a Louvre egyik legmerészebb ékszerrablását, a világ döbbenten figyelte az eseményeket. Az internet azonban ezúttal sem várt sokat a reakcióval: néhány órán belül ellepték a közösségi médiát a vicces mémek és TikTok-videók, amelyek a drámai bűnesetet komikus fordulatba csomagolták.